Bandog

 

A BANDOG nevet a középkorban az őrkutyaként használt nagytestű és erőteljes felépítésű ebekre használták. Ezeket a félelmetes állatokat nappal megkötve tartották, és csak éjszakára engedték szabadon. A név az ősrégi szász „Banda" (lánc) szóból származik. A név jelentése „láncra kötött kutya".
Az elnevezés ekkoriban csupán a funkció megjelölésére, és nem a fajta meghatározására szolgált. Így gyakran egymástól nagyon is eltérő küllemű kutyákat illettek ezzel a névvel. Ami közös volt bennük, az az átlagosnál masszívabb felépítés, erősebb csontozat, és a vad, félelmet nem ismerő természet volt.
A Bandogok és elnevezésük - az élettér, vagyis a paraszti porták eltűnésével - az idők folyamán feledésbe merültek. A közös névvel illetett nagytestű kutyák fennmaradt képviselői az 1850-es években megkezdett tipizálás nyomán már fajtákba sorolva, más néven éltek tovább. Úgy tűnt, a kifejezés végképp kihalásra ítéltetett, ám a XX. század utolsó harmadában a tengerentúlon újra feltámadt az ősrégi szó.

Történt, hogy az 1960-as évek elején egy bizonyos John Swinford nevű állatorvos megálmodta magának a világ lehető legkeményebb őrző-védő kutyáját. Elképzelésének megvalósulását egy game Pit Bull kan és egy hatalmas termetű Mastino Napoletano, szuka keresztezésétől remélte. Úgy gondolta, hogy a bull and terrier fürgesége és temperamentuma szerencsésen ötvöződik majd a molosszus méreteivel és csontozatával. Ettől a párosítástól remélte azt a kutyát, amelyik a világ legtökéletesebb őreként méltó utódja lesz a középkori Bandog-oknak.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A fenti keresztezés eredményeként valóban remek küllemű és karakterű kutyák születtek, így Swinford tovább folytatta a „régi-új" fajta tenyésztését. Egyesek szerint angol masztiff szukákat is használt, bár ezek csak találgatások. A lényeg, hogy a későbbi almokból további pompás egyedek láttak napvilágot kennelében. Ám a derék doktor sajnálatos módon fiatalon elhunyt, így az általa elindított kezdeményezés csaknem feledésbe merült.
Azonban megkezdett munkája szép számmal talált követőkre. Ezek a lelkes hívek folytatták az általa kidolgozott programot, bár a későbbiekben már Bullmastiff, Cane Corso, Perro de Presa Canario, Boerboel, Great Dane, Dogue de Bordeaux, Fila Brasileiro, Dogo Argentino, Tosa Inu, English Mastiff-ot is felhasználtak kutyáik tökéletesítéséhez. Ennek a logikának az alapján ma is minden olyan kutyát, amely az APBT és valamely molosszoid fajta frigyéből származik, az USA-ban Bandog-nak hívnak. Az American Bandog Club igyekszik összefogni a fajta híveit, s népszerűsíteni az általuk tartott kutyákat.

Az Európába vezető út

Miután a '70-es években megindult az American Pit Bull Terrier-ek importálása, az „erős kutya" fogalma új értelmet nyert Európában. Kezdetben szinte kizárólag a viadalok hívei tartották és tenyésztették őket, és az általuk más fajtákkal végrehajtott keresztezések is ezt a célt szolgálták. Noha az USA-ban az ilyen párosítások ekkor már inkább a tökéletes őrző-védő eb megteremtését célozták, az európaiak kezdetben még nem tudtak kilépni az arénák környékéről. Ennek a tenyésztési folyamatnak a résztvevői - természetesen a már említett APBT mellett - elsődlegesen a rottweilerek és a különböző molosszoidok voltak. Ezek valamennyien az ókori hadikutyák leszármazottai, sőt néhányan még közelebbi rokonok is a középkori bulldogon keresztül. Kezdetben Európában is ezen meglehetősen szerteágazó keverékeket illették a Bandog névvel.

Azonban egy a '80-as években elindított program résztvevői leszűkítették a kört. Rokon fajták egy bizonyos tenyésztői elképzelés szerinti párosításából született egyedek elnevezésére használták ezt a régi elnevezést. Ez az elsősorban Hollandiában és Németországban kidolgozott koncepció négy fajtán alapult. A tenyésztők végső eredményként, akárcsak Swinford húsz-huszonöt évvel korábban, ezen kutyák legjobb tulajdonságainak egyesülését várták.

Elképzelésük az volt, hogy az APBT tökéletes anatómiai felépítését, robbanékonyságát ötvözzék a rottweiler munkaszeretetével és nyugodtabb természetével. Az utódokban viszsza akarták kapni a molosszusok hihetetlen erejét, méreteit és csontozatát, ám a mai Mastiff-okra jellemző lustaság nélkül. Ezt a Bullmastiff és a rhodesian ridgeback bevonásával remélték elérni. Ez utóbbi fajta hihetetlenül szívós és kitartó izomzattal rendelkezik, s alkalmasnak látszott a molosszoid „feljavítására".

A felsorolt négy fajta különbözik ugyan egymástól, megegyeznek viszont a következőkben: mind intelligens, nagyszerű fizikumú munkakutyák. A tenyésztők erre az alapra építkezve kívánták belőlük megteremteni a hibátlan felépítésű és temperamentumú szolgálati ebet, megőrizve az elődök legjobb tulajdonságait. Nagy hangsúlyt kapott a használhatóság és kezelhetőség szempontjából esetleg kedvezőtlen jellemzők kiszűrése.

A mackós termet és az ebből eredő lassú mozgás eltűnésével olyan ebet kapunk, amely közel rottweiler méretű, ám annál sokkal erősebb, ugyanakkor fürgébb és kitartóbb. A nehézkesség mellett a túlzott élénkség is az „ejtett" tulajdonságok közé került, ám az intelligencia és karakter megmaradt.

Az elmúlt években a legtöbb tenyésztő a rhodesian ridgeback helyett egyre inkább a Dogo Argentino, Perro de Presa Canario, American Bulldog-ot kezdte el használni, mivel ezek a fajták is páratlan szívósságáról és kitartásáról ismertek. Ugyanakkor afrikai társától eltérően ő egy igazán közeli rokon a molosszoidok és a bulldogok családjában. Így nem okoz „gondot" az oroszlánkutya keskenyebb fejtípusának esetleges átöröklődése az utódokban.

A Amerikai Bandog megalkotásának receptje a következő: egy APBT kannal fedeztetnek egy Mastino Napoletano szukát, míg a másik oldalon ez a párosítás ridgeback (vagy Argentin dog, Perro de Presa Canario) - Bullmastiff. A megszületett keverékeket a másik ág egyedeivel párosítják, és ennek eredményeként kapunk Bandogot.

Ez a fajta tehát nem más, mint céltudatosan létrehozott keverékek keveréke. Ez természetesen csak az első generáció, melyben egyik-másik ős tulajdonságai dominánsan jelentkezhetnek. Ennek kiküszöbölésére alkalmas a Bandogok egymással való párosítása, amely a homogenizációt segíti elő. Emellett a tenyésztők folyamatosan nyúlnak vissza az „ősfajtákhoz", különböző kívánatos tulajdonságok felerősítése céljából.

Jellemrajz

A Bandog őseitől csak a legjobb tulajdonságokat örökölte, ennek megfelelően kiegyensúlyozott, nyugodt és rendkívül értelmes kutya. Mint ilyen, tökéletesen alkalmas nemcsak az őrző-védő feladatok ellátására, de nagyszerű társ is válik belőle. Következetes, szigorú neveléssel bármelyik „nagy" szolgálati fajtával minden tekintetben egyenértékű, sőt azokat - fizikailag mindenképpen - felülmúló kutya válik belőle.

Éppen ide kívánkozik az a gyakran hallható megjegyzés, miszerint a keverék kutya mindig egészségesebb fajtatiszta társainál. Ha a megállapítás valóságtartalmát a Bandog ősei közül divatkutyának számító rottweiler és Bullmastiff esetében vizsgáljuk, igazat kell adnunk neki. Ezeket a fajtákat olyan defektusok sújtják, mint a csípődiszplázia, a fertőzésekre való fogékonyság vagy az utóbbinál a rövid élettartam. Ezek mind a XX. század utolsó harmadában megkezdett, egy rosszul értelmezett ideálkép elérését vagy csak a piaci igények kielégítését szolgáló felelőtlen szaporítás következményei. A Bandog szerencsére mentes ezektől a hajlamoktól és betegségektől, s kevés számú elkötelezett híve mindent elkövet azért, hogy ez így is maradjon.

Jellemében leginkább nagytestű felmenőihez, a rottweilerhez és a molosszerekhez hasonlít. Már-már a makacssággal határos nagyadag önérzet lakozik benne, amelyet a gazda által kiadott parancsok végrehajtására irányuló olthatatlan vágy ellensúlyoz. A gépiességet ugyanakkor oldja a terrieres élénkség és magasfokú intelligencia, mely egyben biztosítja a hatalmas tömeg gyors és koordinált mozgatását.

A valódi Bandog fantasztikus és hihetetlenül izgalmas figura, éppen ezért nem véletlen, hogy népszerűsége világszerte nőttön-nő.

A BANDOG fajta jellemzése (Swinford tenyésztö program):

HASZNOSÍTÁS: Tökéletes személy- és vagyonvédelem, kivételes ellenállóképessége miatt megfelelő viselkedés krízishelyzetekben, származási helyén, az USA-ban mint a legszigorúbb rezsimmel működő fegyintézetek őrző-védő kutyáját használják.

EREDET: Hogy is kezdődött: Dr. John Bayrd Swinford (USA) szorgalmasan dolgozott, hogy az összes modern fajtából egy kivételes fajtát tenyésszen ki, amely kiváló társ és tökéletes őrző. Elképzelése végeredményeként ő és néhány barátja több mint 40 évvel ezelőtt kitenyésztette a swinford bandog fajtát, hasznosítva a teljesítményszelekciót. Elképzelésük végeredményeképp létrejött néhány erőteljes, atlétikus és stabil eb, amelyek tökéletes alkalmasak voltak társasági és védő funkciók ellátására. John víziója, hogy ne olyan kutyát tenyésszen ki mint a többi hagyományos kutya, hosszú szelekción keresztül zajlott. Úgy tűnt, hogy a hagyományos fajtáknál a külső megjelenés előnyben részesült a funkcionális aspektusokkal szemben, amelyek az egyes munkás fajtáknál megfogalmazásra kerültek, sőt egyes esetekben az ebek természete és egészsége rovására előnyben részesültek. A hagyományos munkafajták csak árnyékukká váltak annak amik azelőtt voltak, mert elvesztették kiegyensúlyozottságukat, egészségüket, a szükséges mentális képességeiket és általánosságban lustákká váltak. Sok fajta viselkedészavarral küszködött. John arra vágyott, hogy az elveszett tulajdonságokat újraélessze, a modern védőkutyák effektivitását a teljesítmény minden egyéb kritériumot előnyben részesítő szelekciójával olyanra javítsa, mint az évszázadokkal ezelőtt volt. John olyan ebeket akart kitenyészteni, amely teljesen alárendeli magát a családnak viszont részben gladiátor-tulajdonságokkal is rendelkezik. Szerette volna, ha védőkutyája teljesen biztonságos, házi környezetben megbízható de nem félénk. John a kutyákat munkakedvük szerint szelektálta, ez jelentette a fő szempontot, hogy a masztif típusú munkáskutyák kitenyésztődjenek, kitartásuk, ellenállóképességük, atlétikai tulajdonságaik, öntudatuk és általános egészségük javuljon.

Fajtakeresés: Dr. John Swinford a teljesítmény szelekcióval óvatosan szelektálta a különböző típusú védő masztifokat (eredetileg angol masztifokat) és a teljesítményükben megbízható ,,bull-n-terier´´ (jelenleg amerikai pibullterriér- APBT) fajtát, hogy produkálhassa az eredeti swinfordi bandogot. De vigyázat! Ez nem jelenti azt, hogyha párosítja a két fajtát, egy valódi Bandogot kap. Ezek a nem teljeskörű információk sok embert megtévesztettek. Hogy Swinford a kutyáit pontosan hogyan keresztezte, az USA-beli Sporting dog journal írja le, de ez csak korlátozott példányszámban jelent meg, ezért ezek az alapvető adatok korlátozottan maradtak fenn.  Sok, a tenyészkönyvben szereplő, eredeti Swinford programhoz kapcsolódó téves elképzelés látott napvilágot. Talán éppen ezért a THOR névre hallgató Bandog került oyl módon leírásra, mint fajtájának a nápolyi masztiff-ból és az APBT-ből származó első generációja, amely után még sok hasonló projekt volt, de amit a tenyészkönyv nem tartalmazott, az az a tény volt, hogy THOR és a sok további típusú Bandog nem a valódi Swinford program eredményeképp jöttek születtek és a Swinford féle jellem tesztek által elutasításra kerültek és a további tenésztésükre nem került sor. Ha megszerezhetnéd a tenyészkönyv másolatát, láthatnás a Martin Lieberman és Kevin Covas nevével fémjelzett köszöneteket. Martin nagyon jól informált volt Swinford doktor munkásságával, sok éven keresztül Swinford partnere volt a Swinford féle kutyafajta kitenyésztésében. Lieberman úr nemcsak a különböző Swinford féle kutyafajták tenyésztésében vett tevékenyen részt, de ő írta le először az eredeti Swinford fajtára vonatkozó standardot. Ezt az eredeti standardot azóta tartják nyilván az SSDA-ban, adoptálásra úgy került mint a Swinford féle breed standard. A standard a mai napig is csak informatív jelleggel bír, mert a fő hangsúlyt a kutya jellembeli és munka tulajdonságaira helyezik.

Természet:  Mint a kutyafajták többségénél a Bandog kölykei is aranyosak és kedvesek. A Bandog mintegy természetfeletti érzékeléssel bír, beleérzi magát gazdája gondolkodásába, akivel szemben feltétlenül hűséges. Amennyiben a Bandog felelőtlen tulajdonos kezébe kerül vagy tulajdonosa nem bír vele, mint a többi erős kutya veszélyessé válhat. Ám egy felelős és tapasztalt gazdánál helyes kiképzés után a Bandog kiváló őrző-védővé válik, aki gazdáját soha nem hagyja cserben. Sőt, a Bandog egy nagyon jól kezelhető fajta, és éppúgy jó nyomkövető is. Kisgyermekes családokba is jól beilleszkedik. A Bandog nagyon erős kutya. Pórázon tartása jelentős erőt követel. Kiváló ugró és jól úszik. Futás közbe kizárólag a célra összpontosít, a környezet ilyenkor nem befolyásolja. Ezek a tulajdonságai kiválóan hasznosíthatóak a sportkinológiában. A figuráns követésekor a Bandog maximumon hasznosítja a potenciálját. Határozottsága elképesztő és tulajdonképpen nem ad esélyt a szökésre. Olyan kutyáról van szó, aki genetikai adottságainál fogva az elkövetőt minden áron el akarja fogni. Nem riad meg a bottal vagy lőfegyverrel történő ellentámadástól sem. Beavatkozása minden esetben ugyanolyan kemény és határozott. Tekintettel az extrémen erős harapására, fogását a figura védőruháján keresztül is érezni lehet. Úgy tartják, hogy már a Bandog kölyke is át tudja harapni a jégkorongot. A Bandog kiválóan ellenálló a stresszel szemben. Az eb ugyanis senkitől és semmitől nem fél, miközben minden körülmények közt hallgat gazdája parancsaira. Munka után a figura nyugodtan hozzáléphet, megsímogathatja, ám elég egy parancs és a kutya hozzáállása azonnal megváltozik. Ez is arról tanúskodik, hogy a tapasztalt gazda által képzett kutyából intelligens kutya válik, amley társkánt is kiválóan alkalmas. Nagyon kiegyensúlyozott és öntudatos kutyáról van szó. Abban az esetben, ha a kutya gazdája nincs veszély, nyugodtan megközelítheti akár idegen személy is, megsímogathatja esetleg játszhat is vele. Összefoglalva a Bandog egy hű barát jóban és rosszban is.

A Bandog fajta standardja:

ÖSSZ KINÉZET: erőteljes nagy erőt sugárzó alkat, élénk, aktív

JELLEMZÉS: erőteljes, kitartó, aktív, megbízható

TEMPERAMENTUM: bátor, elénken védő, éber, hűséges

FEJ és KOPONYA: tipikusan nagy és szögletes, a pofa széles, amely a szemtől majdnem egészen az orrig tart, az alsó állkapocs a vége felé szélesedik, a pofák enyhén lelógóak

FOGAK: hatalmas állkapcsok ollószerű harapással, a fogóharapás és eloharapás engedélyezett

SZEMEK: sötétek, aranybarnák, szürkék vagy kékek, közepesen nagyok

FÜLEK: röviden kupírozottak

NYAK: megfelelően bolktozatos, enyhén hosszú, nagyon izmos

MELLKAS: a mellkas széles, jól fekszik az első lábak közötti mélyen ülő mellizommal, váll erőteljes, izmos

ELÜLSÓ LÁBAK: erősek, egyenesek, jól csontozottak, szlesen ülők, mar egyenes, erős

HÁTSÓ LÁBAK: erős, jól fejlett combok, amelyek elemi feltételei az erőnek és aktivitásnak, szögbenállásuk megfelelő

TEST: a hát aránylag rövid és egyenes, amely szilárd testtartást eredményez, de nem olyan rövid, hogy gátolná a mozgást

JÁRÁS: a járás szándékosan erőt és hatalmasságot sugároz, egyenesen jár, a jobb első és jobb hátsó lába egyidőben emelkedik és ér földet, hátvonala szilárd, nem zavarja a hjátsó lábak ereje, mozgása kiegyensúlyozott és harmonikus

SZÖRZET: rövid és finom, testhezálló, ellenáll az időjárás viszontagságainak, a hosszabb szőrzet nem kívánatos

SZÍN: fekete, izzó, aranybarna, feketén izzó, kék, szürke. Minden színárnyalatnak tisztának és fényesnek kell lennie. A mellkason található halvány fehér foltok megengedettek. Egyéb fehér elszíneződések nem engedélyezettek.

NAGYSÁG: ebek = 63 - 68 cm, súly 45 - 60 kg, szuka = magasság 60 - 65 cm, súly 35 - 45 kg

TENYÉSZTÉST KIZÁRÓ OKOK: ijedősség, félénkség, félénkség a lövés hangjaitól, fenti jelektől való eltérés.

A Bandog történelem:

Az írásos történelem hajnala óta maradtak fenn dokumentumok arról, hogyan szolgáltak a Bandog kutyák a háborúkban. Persze nem feltétlenül harcoltak: hasznosak lehettek más megfontolásokból is. Már Homérosz is megemlíti, hogy ebeket használtak futárszolgálatra. Az üzeneteket a nyakörvükre erôsítették, és visszaküldték ôket a fôhadiszállásra.

 A Bandog kutya: operatív fegyver

Egy pergamoni fríz, melyet Kr.e. 280-ban faragtak, hatalmas termetû, nagy fejû, erôs és rövid pofájú, hegyes fülû asszír kutyákat ábrázol támadás közben. Hérodotosz, az ókor egyik legnagyobb történésze egy csata ábrázolása során ezt írja: „Ember ember ellen, ló ló ellen, kutya kutya ellen harcolt." A sumér, babilóniai és föníciai kultúrákban a leletek tanúbizonysága szerint ugyancsak mindenütt találkozhatunk hatalmas harci kutyákkal. A hadjáratok idején operatív fegyverként használták ôket.

A hadikutyák annak idején a görög és asszír seregek elôtt jártak, részben azért, hogy ôket érje az elsô nyílzápor, részben pedig azért, hogy földerítsék az ellenség hadállásait. A harci kutyák nyakörvét úgy alakították ki, hogy különbözô szögben éles kések és hegyes tüskék álltak ki belôle. Amikor ezeket az négylábú „kommandósokat" az ellenséges lovasság közé irányították, iszonyú vérengzést végeztek emberek és lovak között egyaránt, s óriási rémületet keltettek. Egy másik harci taktika a következô volt: a kutya gazdája haladt elöl, az ebet pedig egy rabszolga vezette utána, s ha a harcos ellenfélre lelt, elengedte a dühtôl szinte ôrjöngô állatot, hogy ura segítségére siethessen. A küzdelem kimenetelét, ugyebár, szükségtelen ecsetelni...

 Hûség mindhalálig!

Ezek a félelmetes ebek tehát haláláig (sôt még azon is túl!) védelmezték gazdájukat. Aelias, görög történetíró, a Krisztus utáni III. század elején a következôkrôl számol be: „Amikor Dareosz (Dárius), az utolsó perzsa király a Nagy Sándorral vívott csatában elesett, valamennyi katonája elmenekült, csupán az általa fölnevelt eb tartott fölötte gyászt."

Korinthosz a kutyáknak köszönhette megmenekülését. A város bástyáit a katonákon kívül 50 kutya ôrizte. Egy éjszaka az alvó ôrséget az ellenség egy szálig lekaszabolta. A kutyák hôsiesen védekeztek, de egy kivételével valamennyi elpusztult. Az életben maradt Soter nevû kutya a városba rohant, ahol ugatásával mindenkit felriasztott, így a harcosok felkészülhettek a védelemre és az ellenség visszaverésére. Sotert ezüst nyakörvvel tüntették ki, amelyen a következô felirat állt: „Korinthosz védôje és megmentôje."

Alexandriában II. Ptolemaiosz fáraó 2000 harci kutyával megerôsített hadsereg élén tartott fölvonulást. A félelmetes ebeket, melyeket a kortársak "szamár nagyságúnak és oroszlán vadságúnak" írtak le, egyenként egy csomó katonának kellett fölvezetni és kordában tartani. A kutyákat vasszögekkel kivert ezüst nyakörvek „ékesítették".

Ezek az ebek a hajózó föníciaiak révén számtalan országban elterjedtek. Angliába például valószínûleg már több évszázaddal Krisztus születése elôtt eljutottak. Távol-keleti útja után Marco Polo például óriási kennelekrôl tesz említést, ahol Kubla Kán több mint 5000(!) masztiff típusú harci kutyát tartott.

Hasfelmetszô Bandog eb:

Kolumbusz Kristóf, késôbb pedig a spanyol hódítók is „jó hasznát" vették a kutyáknak. A korabeli krónikák olyan kutyákról írnak, melyeket arra tanítottak be, hogy föltépjék az indiánok hasát! Megemlítik, hogy akadt olyan eb, mely egyetlen óra leforgása alatt száz indián gyomrát volt képes kiharapni. Másutt azt olvashatjuk, hogy amikor Kolumbusz partot ért a jamaicai Montego-öbölnél, „...az egyik kutya, melyet elengedtek a hajóról, elkezdte ûzni ôket (az indiánokat) és nagy kárt tett bennük, mivel egy kutya az indiánok ellen tíz férfival ér fel." Azt is hozzáteszi a krónikás, hogy „Vad kutyáikat emberhússal táplálták (mármint a spanyol katonák), így szoktatták hozzá, hogy azok embereket tépjenek darabokra, és felfalják ôket. Mindenhova magukkal viszik ezeket a kutyákat, s barbár módon legyilkolják a szerencsétlen indiánokat, hogy etessék a kegyetlen korcsokat."

Hogy mennyire rettegtek az indiánok e kutyáktól, azt megtudhatjuk Joaquin Acosta ezredestôl, aki a spanyolok Bogota elleni elôrenyomulását írja le: „Bár a völgyben lakó törzsek tanúsítottak némi ellenállást, a lovak (ti. a lovasság) azonban hamarosan letörték és visszavonulásra kényszerítették ôket. Olyan rettegésben tartották az indiánokat, hogy egy éjszaka, mikor a spanyolok letáboroztak egy kis falu közelében... ...két vagy három ló elszabadult, s vad vágtában, ágaskodva és nyerítve végigszáguldott a völgyön, ez már maga elég volt ahhoz, hogy szétszórja az indiánokat, akik azt hitték, hogy a lovak is olyan kegyetlenek, mint a vérebek. Nyilván úgy okoskodtak, ha a kutyák ekkora fejetlenséget tudnak okozni soraikban, mennyivel rettenetesebbek lehetnek ezek a jóval nagyobb állatok."

A középkorban a korszerûbb hadvezetés nyomán a harci kutyák világa - legalábbis átmenetileg - letûnt, az ilyen ebek „munkanélküliek" lettek. Ám újabb feladatokhoz is képesnek bizonyultak felnôni: a molosszus komoly, értékes létesítmények ôrzôje lett. A „bandog" és az „acathena" szavak arra a tényre utalnak, hogy a masztiffot nappalra megkötötték, láncon tartották, éjszaka viszont szabadon mozoghatott, hogy a tolvajoktól, behatolóktól védje a jószágot és a házat. Mellesleg hajdanában azt hitték, hogy ezek a rettenetes ebek medvékkel és farkasokkal való keresztezésbôl származnak. Nem csoda, hogy az Alvilág, a Hádesz kapuját ôrzô Cerberust molosszusként ábrázolták az ókori görögök.

Majd' százhúsz esztendeje - 1884-ben - a kutyák katonai szolgálata nem csupán újraéledt, de „reguláris" lett: a császári német hadsereg, eleinte próbaképpen, néhány ebet hivatalos állományba vett. A hadikutyák hamarosan megjelentek az Osztrák-Magyar Monarchia, Olaszország, a cári Oroszország és Franciaország katonai egységeiben is. Kialakult a „harci kutya" modern fogalma.

Több információ igazi Bandogról az Andante Bandog Kennels- angol verzióban megtekinthető.